Könyv a fasori iskoláról

Alapigazság: egy iskoláról a legnagyobb odaadással és legnagyobb szeretettel csak valamelyik volt tanára tud írni. Annál jobbat pedig elképzelni se lehet, ha az illető az adott iskola igazgatója is volt, méghozzá nem kis ideig. Horváth Lászlóné Marika néni 1960-1985 között volt az igazgatója a Hősök Fasora (ma Lemhényi Dezső) Általános Iskolának. Egy rendkívül nehéz időszakban lett az intézmény vezetője, és negyedszázadon keresztül irányította mindenki legnagyobb megelégedésére az iskola munkáját. Ezt nem az udvariasság mondatja velem, hisz annak a pedagógusnak, akiről a tanítványai felnőtt korban is tisztelettel beszélnek, értenie kellett a szakmájához. Marika néni olyan tanár volt, akiért rajongtak a tanítványok. Akkor is, és most is. A Lemhényi Dezső Általános Iskolában 2008-ban egy fantasztikus eseményre került sor: néhány volt diák kezdeményezésére 25 év öregdiákjait hívták meg az intézménybe. Az a 25 év pedig történetesen a Marika néni igazgatói korszaka volt. Az egykori iskolaigazgató meglepődve és meghatódva tapasztalta, hogy az első hívó szóra mennyien eljöttek.

Azon a „Szuper találkozón” merült fel egy könyv megírásának a gondolata. Marika néni pedig nagyon is komolyan vette a dolgokat, és az eltelt másfél évben papírra vetette a gondolatait. „A Fasora” című könyvet 2010. november 26-án mutatták be a Lemhényi Dezső Általános Iskolában. Az eseményre sokan kíváncsiak voltak: köztük Kovács Péter polgármester is, aki 1978-86 között, vagy Kaszás Zoltán, a Centenáriumi Általános Iskola igazgatója, aki pedig 1963-71 között volt a fasori iskola diákja. A 83 esztendős szerző, aki pontosan egyidős szeretett iskolájával, olyan szeretettel és olyan odaadással beszélt az 1960-85 közötti időszakról, hogy az a nézőtéren helyet foglaló szülő vagy nagyszülő korú tanítványait is meghatotta. Nem csoda, hogy már a bemutatón gazdára talált a könyvek nagy része, melyeket a szerző a helyszínen dedikált is. Marika néni azonban nem lett volna Marika néni, ha csak dedikált volna. Ő ugyanis minden egyes vásárlóját megölelgette vagy megsimogatta. Hogyne tette volna, hisz mindnyájukra emlékezett, tudta, hogy hívták őket, mi volt a becenevük, és milyen csibészségekben vettek részt. Persze, mindez már csak történelem. Igaz, ennek a történelemnek egy kis szeletét Horváth Lászlónénak és a Fasora egykori diákjainak – akiknek a visszaemlékezéseit olvasni lehet a könyvben – mostantól sikerült felejthetetlenné tennie. (S)