Saul fia
Az elmúlt hetek, hónapok Nemes Jeles László filmjének, a Saul fiának a sikereiről szóltak. A 68. Cannes-i filmfesztiválon a zsűri nagydíját elnyerő alkotás stábjában egy ismerősre bukkantunk. A produkció első asszisztense a Rákosszentmihályon élő színész, rendező, illetve filmes szakember Kolos István volt.
Hogy került bele a stábba? Érdekesen, hisz a rendező először a szereplőválogatásra hívott. Aztán beszélgetni kezdtünk, a film forgatókönyve felkeltette az érdeklődésemet, ráadásul Nemes Jeles László is hallhatott a korábbi munkáimról, mert felajánlotta, hogy legyek én az első asszisztens a stábban. A tervezett forgatási időpont még egy akkori munkámat érintette, de a rendező ezt is tolerálta, így a forgatást két héttel később kezdte. Nem bánja, hogy nem színészként számítottak a munkájára? A főszerep kivételével egyik szerep sem jelentett volna akkora kihívást, mint az asszisztensi munka. Valójában mi a dolga az első asszisztensnek? A forgatás előkészítése, a különböző részlegek informálása és összehangolása, a jelenetek levezénylése, és nyugodt, alkotó légkör megteremtése a forgatás alatt. Ebben a filmben számtalan hosszú snitt van, amelyben minden mozdulatnak klappolnia kellett. Volt olyan jelenet, amit előtte másfél napig próbáltunk. Mikor látta először a filmet? Az év elején a Filmalap számára tartott zártkörű vetítésen. Számomra is fantasztikus élmény volt, mert hiába voltam minden jelenetnél tűzközelben, nekem is csak a vetítést követően állt össze egységes művészi alkotássá a film. A pályafutása során nem először találkozott már Holocaust-témával. Ez valahogy így alakult. Az első komolyabb filmes munkám, első asszisztensként 15 évvel ezelőtt is egy ilyen témájú alkotás volt. Akkor Giorgio Perlasca olasz zsidómentőről forgattunk egy kétrészes (240 perces) tévéfilmet Perlasca – Egy igaz ember története címmel. Később Anna Frank életéről szóló filmben is közreműködtem. Mit gondol, miért érhetett el ilyen nagy sikert a Saul fia? Egyrészt, mert olyan témát dolgoz fel, melyről korábban keveset beszéltek. A lágerekben működő sonderkommandók tabutémának számítottak, illetve sokáig nem tudtak mit kezdeni vele. Ezen kívül a Saul fiában a forma, a képi világ és a tartalom tökéletesen passzolt egymáshoz, ennek köszönhetően az ábrázolt eseményekből egy valódi műalkotás született. Cannes-ban hat percen át felállva tapsolt a közönség, a stáb tagjait pedig sztárként kezelték. Ön azonban nem volt a vetítésen. Ez csak a véletlennek volt „köszönhető”. Én is utaztam volna, de a fesztivál időpontjában éppen egy másik forgatáson dolgoztam. Így számomra a budapesti bemutató volt a fő ünnep. Apropó ünnep, Ön azért már hozzászokhatott a sikerekhez. 2012-ben Fliegauf Bence a romagyilkosságokról szóló Csak a szél című filmje nyerte a zsűri nagydíját a Berlinárén. Nekem pedig szerencsém volt abban a filmben is első asszisztensként részt venni. Ami azt jelenti, hogy Ön az egyetlen magyar filmes szakember, aki Berlinben és Cannesban is díjazott alkotásban vett részt. Azt nem tudom, hogy az egyetlen vagyok-e, de valóban, Muhi András producer gratulált így a cannes-i díjak után, hogy „valószínűleg te vagy az egyetlen magyar filmes, akinek Medvéje és Pálmája is van”. Akkor már csak egy elismerés, az Oscar hiányzik a gyűjteményéből. A Filmalap a Saul fiát jelölte a következő Oscarra, ahol egy Cannes-i elismerés jó ajánlólevélnek számít. Az amerikaiak más szempontok alapján zsűrizik a filmeket, mint mi, európaiak. Ennek ellenére bízunk benne, hogy a Saul fiát ők is érteni, illetve értékelni fogják. Riersch Tamás |