|
Borovitz Tamás zenész, újságíró és humorista nemrégiben hazalátogatott a kerületbe. Ezúttal azonban nemcsak a Rákosszentmihályon élő szülők felkeresése volt a célja, hanem a sashalmi könyvtárban a média tábor fiatal résztvevőivel is találkozott. Az alkalmat kihasználva rövid időre mi is újra fiatalokká vedlettünk, és megpróbáltunk az ő nyelvükön szót érteni kerületünk híres szülöttével.
Most zenész vagy, vagy újságíró, esetleg humorista? Vagy mindhárom egyvelege?
– Elsősorban újságírónak tartom magam, de a zenélést sem tagadom. A humorizálás inkább egyfajta fura hobbi.
Mégis leginkább humoristaként lettél ismert.
– Tény, hogy a televízió révén népszerűvé vált a Comedy Central, és emiatt természetesen nekünk is nőtt az ismertségünk.
A „nekünk” a Három kismalac nevű zenei formációt jelenti.
– Így van, de az alap mindig is a Malacka és a tahó nevű zenekar marad, amely jövőre lesz húsz esztendős.
Mindig kíváncsi voltam, honnan jött ez a név?
– A Teleki Blanka Gimnáziumból, ahol 1996-ban megalakultunk. És Benjamin Hoff taoizmusról szóló könyvének címéből, a Malacka és a tao-ból. De nem a miénk a leghülyébb név, csak néhány példát említek: A mindig vidám bányásztörpék vagy, mondjuk az Agresszív kenőmájas is kellőképpen elgondolkodtatóak.
Malackaként komoly koncertjeitek voltak, 11-szer szerepeltetek a Szigeten is, lemezetek is volt, hogy lett ebből Három kismalac?
– Még tősgyökeres szentmihályi voltam, amikor Zubreczki Dávid barátommal jelentkeztünk a 2006-os Humorfesztiválra, ahol azt javasolták nekem, hogy inkább a zene nyelvét használjam. Ugyanakkor egy humorszínpadon rosszul festettünk volna a nagyzenekarral. Ezért hoztuk létre a háromfős fellépő stábunkat, amit néha napján a tévében is láthat a közönség.
A pályafutásodat ismerve sokoldalú újságírónak tűnsz.
– Úgy szoktam mondani, hogy a zenekritikától a végbélrák-hírlevélig mindenhez értek. Persze, ez egyáltalán nem így van, de szeretek írni, és valóban sok mindent kipróbáltam már. A mai munkahelyemen, a hír24 online hírportálnál ki is lehet használni ezt a sokirányú érdeklődést.. A portálnál zenei anyagot már írtam, a végbélrák-témára még nem ugrottak rá. Szerencsére.
Nos, ez volt az a pillanat, amikor levetettük a tinédzser álcát, és komoly témára váltottunk. Valóban angyal vagy?
– Maradjunk annyiban, hogy a környezetemben egyre több az angyal. Elsőként az anyósomat említeném, aki egy újpesti gyermekorvos, és aki közel 20 éve minden évben végiglátogatja Böjte Csaba alapítványának gyerekotthonait, és megvizsgálja a gyerekeket. Ma már szerencsére több orvos is segít neki. Jómagam a feleségemen, Annán keresztül csöppentem bele ebbe a történetbe. Nyolc éve kimentünk Nagyszalontára, ahol Csaba testvér egyik otthona található, és az ott szerzett élmények annyira magukkal ragadtak, hogy máig nem eresztettek el.
Amikor csak teheted, kimész hozzájuk, apró ajándékokkal leped meg a közel száz gyereket, időnként néhányat haza is hoztok, viszitek őket a Balatonra, és minden karácsony előtt gyűjtést szerveztek a számukra. Honnan ez a nagy lelkesedés?
– Ezt nem kell magyarázni, egyszer ki kell menni hozzájuk, és aztán minden jön magától. Az angyalkázás egyébként nem a mi ötletünk volt, csak néhány éve segítünk a megszervezésében. A gyerekek minden ősszel megírják, mit kérnek karácsonyra, mi ezeket a leveleket megosztjuk a zárt facebook-csoportunk tagjaival, a dolog pedig megy magától. November végétől özönlenek hozzánk a barátainktól és azok barátaitól a 8-10 ezer forint értékű ajándékok, amiket eljuttatunk a címzettekhez. Számunkra mindig az a legnagyobb karácsonyi ajándék, amikor látjuk ezeket a gyerekeket az ajándékoknak örülni.
Ha jól tudom, tavaly Ti is egy különleges ajándékkal leptétek meg őket.
– Igen, az esküvőnk Nagyszalontán volt. Csaba testvér adott össze bennünket, utána pedig a gyerekekkel egy igazi lagzit rendeztünk. Fergeteges buli volt, amely mindkettőnk számára életre szóló élmény marad.
Riersch Tamás |
