|
Ferenci Zoltán az Edda 50 koncerten az Aréna színpadán
35 éve vagyok részese a helyi közéletnek, elsősorban mint a Helyi Hírek alapítója. Nyilvánosan ezidő alatt itt soha nem fogtam gitárt a kezembe, legfeljebb családi zenekarunkkal muzsikáltunk nekünk kedves számokat.
Ezért is okozhatott óriási meglepetést, amikor a márciusi Edda 50 koncerten néhány szám erejéig szólógitárosként együtt zenéltem az Eddával a zsúfolásig megtelt Arénában. Zenész-létem szülővárosomhoz, Miskolchoz kapcsolódott, és ez az egész előző életem ottmaradt az Acélvárosban, amikor frissen végzett gépészmérnökként Pestre kerültem. Most meg utánam jött, és összekeveredett itteni életemmel.
1953-ban születtem (természetesen Miskolcon), és 1968-ban, 15 évesen már színpadon álltam, mint a zenésztársaimmal megalapított Héliosz együttes szólógitárosa. Rengeteg bulit játszottunk, bejártuk az országot, csúcspontként aranydiplomát nyertünk azon a zenei fesztiválon, ahol az Apostol együttes kapott ugyanilyen minősítést 1971-ben.
HOGY JELESRE ÉRETTSÉGIZTEM fizikából, annak az is része volt, hogy a Héliosznak nem volt technikusa, mindent nekünk kellett üzemeltetni a hangrendszertől a világításig. Jó iskola volt, s ennek következtében fel is vettek a miskolci műszaki egyetem gépészmérnöki karára.
Az egyetemen alapítottuk meg az Edda zenekart, aminek szólógitárosa és névadója lettem. A névadás úgy történt, hogy a tagok mindegyike hozott egy nevet. Apám könyvtárának egyik darabja volt az Edda-dalok c. könyv. Innen hoztam a nevet, ami bekerült a kalapba, s ez lett a győztes. Csak egy másik névre emlékszem, ami ez volt: Falatrax. Az csupán a véletlen műve, hogy Pataky ma az Eddában énekel, nem pedig a Falatrax Művekben...
Az Edda megalapítása 1972-ben volt, és bizony két évig volt nagy élet az Eddában Pataky Attila előtt is.
1973 nyarán Keszthelyen az Edda és a Beatricse közösen zenélt egy ifjúsági parkban, félórás váltásokkal, napi hat órát. Mi Eddások együtt laktunk egy kollégiumban Nagy Feróékkal és a zenésztársaival egy hónapon át.
Halász Józsi, az Edda dobosa az egyetemi nyári gyakorlatról csak úgy tudott elszabadulni, hogy megházasodott – a házasság felmentést adott az egy hónapos kötelező gyári gyakorlatról. Józsi elment házasodni, mi zenészek pedig felfedeztük, hogy a koleszban ott vannak az iskola fúvószenekarának hangszerei. Gyorsan betanultunk egy számot (zenésznek minden hangszer megszólal, én pl. tubáztam), és a vasútállomás közelében elbújva megvártuk az ifjú párt, s mögöttük felfejlődve fúvószenekari kísérettel kísértük őket át a városon.
SÁROSPATAKON ZENÉLTÜNK az Eddával egy ifjúsági fesztiválon, s hogy a basszeros lánnyal (akkori barátnőmmel, későbbi első feleségemmel) Beély Katival a szállásunkra mentünk, az ajtóra ragasztva ott volt egy cédula: Akinek van egy felesleges G-húrja, vigye a 8-as szobába. Nekem volt, bevittük. Cseh Tamás volt a szobában, odaadtam a G-húrt, felhangolta a gitárját, majd a szobatársával, Másik Jánossal eljátszották nekünk az első nagylemezük anyagát. Akkor még szinte senki nem értékelte őket, de mi már igen...
Szóval volt élet az Eddában, mielőtt Pataky megérkezett volna. Aztán úgy történt, hogy az énekesünket behívták katonának, és énekest kerestünk. Jött egy fiatalember, aki sportkarrierjét egy sérülés miatt feladva próbaéneklésre jelentkezett nálunk. Halász Józsival, a dobossal ketten elkísértük az egyetem 6-os kollégiumának alagsorában lévő próbatermünkbe. Ott a nyakába akasztotta a Framus gitárját, és énekelni kezdett – nagyjából úgy, ahogy most. Ez a fiatalember Pataky Attila volt, aki tíz perc éneklés után az Edda énekese lett 1974-ben.
PATAKYT IMÁDTA A KÖZÖNSÉG, minden szombat este zsúfolásig megtelt az egyetemi klub, a Boci Bár. Egyre több meghívást kaptunk, az Eddát már nem csak Miskolcon ismerték, hanem a környező nagyvárosokban is – Egertől Debrecenig mindenfelé zenéltünk, néha heti öt fellépésünk volt. Problémát az okozott, hogy a basszeros lánnyal mindketten diplomázás előtt álltunk, s szóltunk Attilának: nem tudunk ennyi fellépést vállalni. Kiszálltunk a zenekarból, a helyünkre jött később Salmó és Zsöci, ami tényleg az egekbe röpítette az Eddát. Zenész-létemet elhagyva pár évig mérnökként dolgoztam, majd autós újságíró lettem, s 1989-ben megalapítottuk a Helyi Híreket.
A MÚLT ÉVBEN Miskolcon készült egy könyv az ottani rocklegendákról, és ebben Patakyval bőven benne voltunk. Ekkor támadhatott az az ötlete, hogy felléptet a jubileumi koncerteken, mint az Edda névadóját, aki 50 éve felvette őt énekesnek a zenekarba. Próbáltam lebeszélni, hogy 40 éve nem gitároztam, szívesen odaállok mellé dumálni, de közölte, hogy neki egy szólógitáros kell.
Keményen gyakoroltam egy hónapot, közben elővettük azokat a dalokat, amiket én írtam egykor Attillának, majd jöttek a próbák. Újdonsült zenésztársaimat úgy kellett megtanulnom a netről, mind önálló egyéniség, jelentős zenei előélettel. Hová keveredtem...!
A számok hamar összeálltak, én is egyre ritkábban csesztem el a szólóbetéteket, majd következett februárban a nosztalgia-koncert a miskolci egyetem egykori klubjában – hatalmas sikerrel.
AZUTÁN MÁR AZ ARÉNA-BELI KONCERTRE KÉSZÜLTÜNK, teremnyi próbahelyen modellezve a nagy színpadot, közben meg jött a postai show: az Edda 50 bélyegblokk bemutatása a Postamúzeum dísztermében. Míg a kezdésre várakoztunk, megkérdeztem Attilát: – Emlékszel arra, mikor a Boci Bárban Pipó, a tüzes görög technikusunk a buli alatt egy este öt nőt tett boldoggá a hangszerraktárban, az üres nagydobtokon? Halász Józsi a buli után könnyes szemmel egyengette hengeresre az erősen ellapult dobtokot... Gondoltad volna akkor, hogy ebből egyszer még bélyegblokk lesz…?
Aztán jött az Aréna koncert, zsúfolásig telt házzal, hatalmas sikerrel – és a gitározásba is kezdtem belejönni. Május 25-én este a Kistarcsai Napokon is fellépek az Edda Művekkel, majd július 27-én Gárdonyba várnak. Röviden összefoglalva ennyi a történet.
Ferenci Zoltán |
